Imádom az avokádót. Szerencsére
egy ideje bárhol beszerezhető. Számtalan finom verzióját kóstoltam már, de az
egyik kedvencem ez az alábbi pikáns. Régi jóbarátom, Paolo
Magelli, a prato-i színház új
igazgatója készíti így ezt az igen finom kencét, amely pirítós után ordít…
Nagyjából az arányok ezek: két puhább
avokádóhoz ¾ lime (mérettől függő, de egy lime biztosan elég, két hámozott,
kimagozott paradicsom, 2 tojás sárgája, kb. 1 dl finom szűz olíva olaj (a
boltokban kaphatók közül a Bertolli – Sapore Vivace elfogadható az olaszok
szerint), csipetnyi só és cayenne-bors (ez is ízlés dolga). Kell még hozzá 4
ügyes kéz, mert ezt egyedül nem igazán lehet megcsinálni.
Először is a paradicsomokat
meghámozzuk (lobogó vízbe mártjuk, hideg vízben lehűtjük, héjukat lehúzzuk),
kimagozzuk, villával vagy még jobb ha fakéssel pépesítjük. (A legjobb, ha
semmit sem ér fém, de mi ezt egy nem igazán felszerelt miskolci színészházi
lakásban követtük el, a képeken látható kéz nem az enyém, hanem Lorenzo Banci-é,
a tehetséges fiatal firenze-i festőjé.) Ha ez megvan, késsel körbemetsszük az
avokádókat, elfordítjuk, a magot eltávolítjuk, kanállal kivájjuk, pépesítjük. Összekeverjük
a paradicsompéppel, kicsit sózzuk, cayenne-borsozzuk ízlés szerint. De azért
akkor az igazi, ha csíp...
Ezalatt a tojásokat a másik
szakács szétválasztja, és habosra veri a sárgáját. Ha már habosodik, a másik
vékony sugárban ereszti hozzá az olíva olajat (magyarán majonézt készítünk),
majd ha már nehezen veszi fel, óvatosan kiskanalanként hozzáadja a lime levet.
Természetesen ez folytonos tojásverés alatt történik.
Amíg az egyik készre keveri a
guacamole-t, addig a másik kenyeret pirít – ez esetben a platnin…
És én meg már eszem is. Mert ezen
a napon ez volt az én dolgom. Jó dolgom volt. Állítólag egy nap pihenés a
hűtőben jót tesz neki. De ezt én megerősíteni nem tudom…
